top of page

Bármilyen témakörben: emberek, rendezvények, állatok, élővilág, makró, utazás, város, tájkép, éjszakai képek.

Szeretettel köszöntök minden kedves Érdeklődőt a bemutatkozó galériámban!

Hitre Ágnesnek hívnak, 1982-ben születtem Siklóson, Magyarországon.

A fényképezés iránt már kiskoromban elkezdtem érdeklődni, de sajnos abban az időben még nem volt olyan egyszerű művészeti irányba indulni el, főleg, ha az ember nem kapott hátszelet a családja részéről. Így én is már csak akkor tudtam komolyabban foglalkozni a fotózással és grafikával, amikor kikerültem a Nagy Világba, ahol szembesültem azzal, hogy az ember igenis megvalósíthatja önmagát. 6 évet éltem Skóciában és 1-et Amerikában, ami nagyon sokat segített az önállósodásomban és az önbecsülésem növelésében. Ekkoriban kezdtem el kicsit jobban odafigyelni, hogy mit hogyan fényképezek, persze ez még mind csak szárnypróbálgatás volt. Az utolsó skóciai évem során csatlakoztam a helyi fotós körhöz, a Perthshire Photographic Society-hez, ahol nagyon sokat tanultam, és először láttam azt, hogy a fotósok nemcsak konkurensek lehetnek egymás számára, hanem egymás segítőtársai is. Itt kezdtem el fotós és Photoshop-os magazinokat vásárolni, ezek voltak az első konkrét "tanáraim".

Miután hazajöttem, első évben tanultam immár iskolában honlap szerkesztést. Ennek kapcsán 2. éve vagyok szerkesztője a Fontos Vagy Nekünk Egyesület honlapjának (www.fontosvagynekunk.hu), illetve amint időm engedi, a saját honlapomat is szeretném mielőbb elkészíteni.

Mindemellett a fotózást sem hanyagoltam, csak idő hiányában a tanulást már csak online formában tudom folytatni, illetve rendszeresen járok ki helyi rendezvényekre, többnek állandó fotósa vagyok, továbbá felkérés szerint vállalok bármilyen fotózást. Egy korábbi munkahelyem Képgalériájában a képek nagy része általam készített: Komfort Hotel Platán

Ismereteimet folyamatosan bővítem a rendelkezésemre álló kurzusok révén, mind fotózás, mind grafika, mind honlapszerkesztés terén.

Bármilyen kérdésre/kérésre szívesen válaszolok, a Kapcsolat pontban találhatóak az elérhetőségeim.

Szolgáltatások

Rólam

Grafika
Fotózás
Honlap szerkesztés

Elsősorban Photoshop szerkesztések: montázsok, képes- és üdvözlőlapok. Ismereteimet folyamatosan bővítem Illustrator (vektor grafikus ábrázolás) és InDesign (kiadványszerkesztés) terén is.

Dreamweaver-rel html alapú honlapszerkesztés, Wordpress. További tanulmányok folyamatban: PHP, Drupal és Joomla.

bottom of page